Sokan azt sem tudják hol van. Esetleg elmosolyodnak a magyar fül számára vicces nevén.

Ugljan utolsó, legdélebbi települése ez, innen már csak pár lépés a híd, mely átvezet Pašman szigetére.

Esténként és hajnalonta nagy a forgalom a kikötő bejárata előtt: a zadari és Zadar környéki halászhajók itt pöfögnek el, hogy a híd alatti szűk csatornán, majd tovább, a katinai bóják között átkelve a nyílt tengeren töltsék az éjszakát. És ott megy el a gyorsjáratú személyhajó is, Zadar és Dugi Otok kisvárosai között jár – ahogy elhalad, hullámai megbillegtetik a kikötőben álló hajókat.

Kukljica nyáron biztosan ugyanolyan zajos, nyüzsgő, mint bármelyik Adria-menti üdülőfalu. De ha olyankor megyünk, amikor még nem árasztják el a napernyős-gumimatracos seregek, láthatjuk, ahogy a kisváros (vagy az egész sziget?) rendőr-párosa reggeli szemléjét tartja. Lassan gurulnak végig a partmenti úton, lehúzott ablakkal megállva jó pár percet beszélgetnek a kávézó pincérével. Majd úgy tűnik, a téma hosszabbra nyúlik, mert leparkolják a rendőrautót és hamarosan a kis kerek asztalnál folytatják az eszmecserét.

Kijjebb, a kikötő melletti földnyelv csöndes – néhány bátrabb család lakik csak itt, akik előszezonban szerették volna megnézni a tengert. A fenyőfák árnyékában álló pingpongasztalokon nincs még háló – bár lehet, sose volt. A vékonyabb fák hajlott törzse mutatja a bóra erejét és irányát – még hogy a természet nem szereti a szabályosságot… Glédában állnak, hosszabb ágaik a földig leérnek.

Sötétedés után furcsa szerzet kezd el dolgozni a kikötőben. Nehéz facsónakja orrában áll, egy susogó gázlámpával világítja a sekély feneket. Ha meglát valamit, fesűs végű botjával megkapirgálja, majd kicsit odébbmozdítja a csónakot a két nagy evezővel. Ki tudja, mit csinál, talán rákot keres.

A kis templom kivilágított tornyán már a harang is éjszakai pihenőjét tartja.