Számomra az adriai kikötők alfája s ómegája.
Talán azért, mert itt találkoztam először azzal, milyen hajóval a tengerre indulni, s milyen egy kikötőbe később visszatérni.
Talán azért, mert még oda sem értünk, már olyan látvány tárul a szemünk elé, melyben benne van az egész Adria lényege. A sok kanyar után a kopár dombok közt beérünk a faluba, elhagyjuk balra a tűzoltószertárat és feltárul az ékszerdoboz, a tisnoi tengerpart. Templomtorony, a téren napernyős kávéházak, a parthoz kötött csónakok, esetleg egy-egy horgonyzó vitorlás is; zsalugáteres ablakok, a padon üldögélő emberek, a hullámokon megcsillanó napfény. És a híd, a felnyitható híd, mely átvezet Murterre. A hídon túl a tengerparti fasor mellett megy a szűk út, majd egy emelkedő, néhány kanyar s a Jezera tábla jobbra.
Még szűkebb utcák, mindkét oldalon kőkerítések, közöttük egy autó és egy gyalogos már alig fér el egymás mellett, végül újabb néhány kanyar s előttünk az öböl, a kikötő. Éttermek, kiskocsmák, boltok, lakóházak az egyik oldalon, a partra kirakott és a vízen ringatózó csónakok, kisebbek, majd egyre nagyobbak a másikon, ahogy megkerüljük az öblöt és megyünk a vitorláskikötő felé. Jobbra ott van Gojko étterme, tetején nagy sárga (bocsánat, arany, azaz Zlatna) kagyló (azaz Školjka), ahol mindig finom a lignje és a vacsora végén travarica; s bár csevap nincs, de a pljeskavica talán még jobb is. S ahol, bár a neve miatt illett volna, kagylót még sosem ettem.
A kikötő első látásra ugyanolyan, mint bármely másik marina az Adrián. De Jezera mégis más: a mólón szemben jön a göndör hajú oszták bácsika; néhány grüss gott-nál többet nem váltottunk még, mégis régi ismerősként mosolygunk egymásra. Valószínűleg idén sem nyúlt a kikötőkötelekhez, hajója, a Siboney (Wien) motoros ugyanazon a helyen álldogál évek óta és gazdája ott éli világát a nyári hónapokban. Az öböl másik oldalán, a megszokott helyen áll a ma már turistákat kirándultató halászhajó, Big Game Fishing tábla is évek óta ugyanaz. Mögötte a bolt, ahova persze át is lehet sétálni a napi bevásáráláshoz, de sokkal nagyobb kaland kis csónakkal átevezni oda és úgy beszerezni a reggelihez valót. És persze ott a recepció mellett a Lućica, ahol a megérkezés örömére legalább egy korsó sört meg kell inni.
Ha a víz felől érkezünk Jezerára, a városka sokáig bújkál a szemünk elől. Ahogy elhaladunk a kis sziget csúcsán levő fehér torony mellett (melynek neve, ugyanúgy, mint több tíz másik szigetnek és világítótoronynak az adrián, Maslinjak), hol feltűnik a többi kis sziget között, hol megint eltakarja egy újabb. De aztán meglátjuk a hegy tetején a kis templomot – melyet ennél sokkal közelebbről még nem láttam; így oda is el kell sétálni egyszer – s utána az öböl körüli ismerős házakat. A strandon nyáridőben nagy a zsivaly, de máskor csak egy-egy halászcsónak vagy még az sem jön szembe, ahogy lassan megérkezünk; alfába, ómegába – lehet, mindkettőbe.