„A nyugati part rajza a mély és gyakran tágas öblözeteknek és előrenyúló földnyelveknek sokféle, majdnem szakadatlan váltakozását mutatja, s ép ezért természetes kikötőkben gazdag, melyek számos helység keletkezésére s a hajózásnak kifejlődésére adtak alkalmat. (…) A tenger felől nézve, a honnan a vonalaknak a távlatban való rövidűlése miatt a partvidék földjének hullámzása alig vehető észre, az egész nyugati part hosszában majd meredek és rideg sziklafalak, majd festői fekvésű kikötő városok és városkák tűnnek szemünkbe, melyeknek kőépületei és többnyire a velenczei Szent‑Márk templom campanile‑jét utánzó tornyai, különösen a déli és esti órákban, csillogó fehérségükkel élesen rajzolódnak le a környék ligeteinek és kertjeinek zöld hátterén és a partvidék be nem épített részének szürke alapján. Belűl e városkák, az igaz, kevésbé fényes tekintetűek, de mindig festőiek.

E parti városoknak majdnem mindegyikében van egy régibb városrész, mely korábbi, zaklatott idők hírmondójaként némi biztonság okáért valamivel magasabban épűlt a tenger színe fölött, – meg egy újabb, mely békésebb időben keletkezvén, az emelkedő tengeri kereskedés kedveért egészen a partszélen fekszik, még pedig részben az itt kimeríthetetlen bőségben található kőanyagból készűlt töltéseken, melyekkel a tengertől hódították el ez építkezések helyét.

Beérkezvén a kikötőbe, melynek természetes sziklapartjai többnyire még mesterséges kőgátakkal is megpótolvák, rendesen egy kisebb bárkák befogadására szánt fiókkikötőbe (Mandracchio), attól nem messzire pedig az elmaradhatatlan halpiaczra jutunk. Tovább szelíden emelkedő szélesb út vezet a helység régebbi részébe, hol egy vagy több, annyira‑mennyire tágas téren a templomon, az állami s helyhatósági középületeken kivűl a régibb patricius családok ódon házai állanak. Az útczák és közök kivétel nélkűl természetes, kemény sziklatalajon húzódnak, s mint a déli vidékeken általában, az árnyék kedvéért oly szűkek, hogy szekérrel nagy részt járhatatlanok.

A part közelében természetesen nagyobb az élénkség, minthogy ott a hajók és bárkák érkezése és indúlása, be‑ és kirakodása, a halászat, az alkuközvetítők és podgyászhordók sürgölődése – a legnagyobb forróság idejét kivéve – az egész napon át élénk mozgalmat okoz, sőt a hűs tengeri szellő kedvéért még a tétlen ácsorgók is ott tartózkodnak legszívesebben. Látni, hogy az emberek itt nem régi emlékeikből s őseiktől reájuk örökbe hagyott javaikból élnek, hanem abból, a mit napról‑napra szereznek, noha ez a napi kereset csak vajmi ritkán tetemes. Így tünedeznek föl előttünk egymásután Capodistria, Isola, Pirano, Umago, Cittanuova, Parenzo, Orsera, Rovigno helységek”

Lorenz József Román: Isztria tájképekben, fordította Katona Lajos, 1892